Győztes nyitány fekete-fehérben

Berényi Sándor jól kezdett a csapatával

Teltházas szezonnyitón verte 82-78-ra a DEAC NB1/A-s férfi kosárcsapata a Körmend együttesét szeptember utolsó péntekén, az Oláh Gábor utcán. A mérkőzésen gyakorlatilag minden volt, ami egy kosármeccsbe belefér, a zsákolásoktól egészen a kiállításokig.

Borisov gálázott, a vasiak rendkívül agresszív, szabálytalan játéka mellett pedig csak olaj volt a tűzre, hogy két technikai hiba után a vezetőedzőjüknek, Antonis Constantinidesnek is el kellett hagynia a játékteret.

18 órakor indult el a mérkőzés. A feldobást a Körmend hozta el, de a bajnokság legelső pontja Henry Dugat büntetőjéből született, erre a vendégek kettes mezőnykosárral válaszoltak. Egy korai körmendi roham után tetemesebb hátrányba kerültek a Berényi-tanítványok, de Bognár és Polyák válaszai után Borisov is bemutatkozott a meccsen. Azonnal átvette a vezetést Debrecen. A negyed utolsó perceiben még fel tudott jönni a Körmend, de egyenlíteni már nem tudtak, sőt a DEAC még egyszer lerohanta őket. Tíz perc után 23-16 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban erősen felszívták magukat a vasiak. Támadták a hazai palánkot, eredményesek voltak a betörések, pontosak a triplák és hatalmas nyomást helyeztek a vendéglátókra. Úgy tűnt, sikerült megtörni a fekete-fehérek jó szériáját, és 10 pontos vendégelőny is kialakult, de Velkey triplái és Borisov újabb villanásai javították a helyzetet. Az állás már csak két ponttal kedvezett Körmendnek: 38-40. Fontos megemlíteni, hogy a vendégjátékosok a második negyed felétől kezdve rendkívül durva játékot játszottak.

A szünet előtt (de már a negyed lefújása után) érdekes jelenet játszódott le. A vendégek ciprusi mestere kifogásolta a játékvezetői ítéleteket, és ezt nem rejtegetve neki is ment a bíróknak. Reklamációért technikait kapott, majd csillapíthatatlan dühkitöréseit ismét egy technikaival „jutalmazták”, ez pedig azt jelentette, hogy el kell hagynia a pályát. Ezt a biztonságiak kíséretében tette meg.

A harmadik játékrészt a DEAC kezdte jobban, gyorsan megléptek riválisuktól. A felkészülés alatt gyengén teljesítő Godwin Omenaka, az egyetem saját nevelésű játékosa megérkezett - káprázatos zsákolásokat produkált, saját palánkjánál pedig két dobást is blokkolt egy akció alatt, majd labdát szerzett és gólpasszt adott. Az edzőt vesztett vendégek minden egy lapra téve rohamoztak, de ez csak zárkózásra volt elég. 57-53-as hazai előny.

Az utolsó tíz perc az előző érdekes történések alapján meglepő izgalmakat tartogatott. Borisov ugyan tudta tartani a tempót és hozta a formáját, de a negyed felére egyetlen pontra is lecsökkent a különbség. A meccs egészében viszonylag gyengén teljesítő debreceni légiós, Amigo a legjobbkor szerzett kosarat, így ismét egy lélektani DEAC-előny született, amit a körmendiek már nem tudtak behozni, ráadásul az utolsó percben Ferenczi és Csorvási is kipontozódott. A bajnokság legelső mérkőzésének végén négypontos debreceni győzelem született, 82-78.

Milos Borisov 28 pontjával a mezőny és a hazaiak legeredményesebb játékosa lett, míg a vendégeké Price lett 23 ponttal.

A lelátóról: Már bő negyed órával a kezdés előtt sem volt üres hely az Oláh Gábor utcai csarnokban. A dob teljes erővel szólt és kiváló hangulat uralkodott végig a mérkőzésen, szinte zúgott a lelátó. Manigat többször odafordult a nézőkhöz és heves mozdulatokkal növelte a hangerőt, a meccs végén pedig csapattársaival együtt mondott köszönetet a biztatásért. A találkozó végén vastaps mellett csaptak a játékosok és a szurkolók egymás tenyerébe.

A DEAC legközelebb október 5-én, pénteken lép pályára a Kecskemét otthonában. Az összecsapás 18 órakor kezdődik.

Barna Marci

DEAC - EGIS KÖRMEND 82-78 (23–16, 15–24, 19–13, 25–25)

DEAC: 

Dugat 7, Manigat 11/3, BORISZOV 28/9, Bognár 4, Amigo 6

Csere: POLYÁK 8/3, OMENAKA 6, Ramstedt 3, VELKEY 9/9

Edző: Berényi Sándor

 

KÖRMEND:

MCNEAILL Jr. 11, PRICE 23/12, Bradford 7/6, Hammonds 4, Bergstedt 11

Csere: FERENCZ 13/6, Németh Á.3/3, Csorvási 6, Lajsz

Edző: Antonis Constantinodes

 

Berényi Sándor: – Rendkívül férfias, fizikális küzdelem folyt a pályán. Többnyire kontrolláltuk a mérkőzést, viszont az agresszív védekezéssel sokszor meggyűlt a bajunk, nem mindig tudtuk a játékainkat játszani. Úgy gondolom, ennél is több van a csapatban. Boldogok vagyunk, hiszen a bajnokság egyik esélyesét sikerült legyőznünk.

Antonis Constantinodes: – Hazai pályán minden edző elmondhatja a véleményét, viszont ha én ugyanezt teszem, mikor idegenben játszunk, rendre megbüntetnek érte. Sajnálom, hogy a gyenge játékvezetés döntötte el a forduló rangadóját. A csapatomat tekintve a védekezésünk a második félidőre szétesett, túl sok lepattanót engedélyeztünk az ellenfelünknek, akik meg is büntettek minket, könnyű kosaraikkal a maguk javára billentették a mérleg nyelvét.

(forrás: DEAC)

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.