Győztes búcsú az európai kalandtól

A szurkolók üzenete biztatás is egyben  Fotó: dvsckezilabda.hu

A csoportkörben pont nélkül álló Banik Most vendégeként zárta idei EHF-szereplését a DVSC-SCHAEFFLER női kézicsapata.

Az már a Kastamonu elleni kétgólos zakó után biztossá vált, hogy a cseh bajnokkal szemben fut ki a szezon utolsó nemzetközi meccsére a Köstner-csapat. Ez persze nem jelentett egyet azzal, hogy a debreceniek félvállról veszik az összecsapást – akár pályán, akár lelátón. Merthogy ezúttal is rengeteg, több mint száz Loki-szimpatizáns kelt útra, így hát nem lehetett más a cél, mint pozitív élménnyel és egy szép győzelemmel zárni a nemzetközi turnét.

Az első játékrész a Vasutasról szólt, bár hibák azért akadtak bőven. S ha ez nem lett volna elég, a montenegrói játékvezetők is kitettek magukért, és olyan vehemenciával osztogatták a kétperces büntetéseket, mintha valamiféle bónuszt kapnának azokért a lefújást követően. Előfordult példának okáért olyan, hogy cirka másfél perc alatt négy játékost szórtak ki.

A 14-12-es debreceni előnnyel véget érő első harminc perc után gyorsan megduplázta előnyét a DVSC, ám a lelkesen és szívósan küzdő Banik felzárkózott, és nyílttá tette az összecsapást. Amelynek hőse újfent a nagy elánnal játszó Jeca Despotovic volt, aki az összecsapás hajrájában egészen más dimenzióban és sebességben kézilabdázott. Sokat vállalt és nagyon igyekezett, aminek eredménye nyolc találatban mutatkozott meg. Kiválóan teljesített Bordás Réka és Varsányi Nóri is, Vantara-Kelemen Éva pedig a legjobbkor villant a balszélen.

A vendéglátók ugyan az utolsó tíz percre érve átvették a vezetést, és két góllal is megléptek, de a hajrá már a debrecenieké volt. Köszönhetően az egész meccsen kritikus kapusteljesítmény dinamikus feljavulásának, amelynek kulcsszereplője Oguntoye Viktória volt, aki a tíz másodperccel a lefújás vége előtt megítélt hetest is kivédte, ezzel 29-28-ra nyert a Loki, győzelemmel zárva európai menetelését.

Minden kudarcban ott rejlik egy azzal egyenértékű siker magva” – üzent kiírással a hajdúsági drukkerhad a lányoknak a meccs végén. Jelezve, hogy a szurkolók értékelik, s becsülik piros-fehér kedvenceik európai fronton tett erőfeszítéseit. Amelyek mindent egybevetve hét győzelmet és három vereséget eredményeztek. Köztük több sima sikerrel és egyetlen olyan találkozóval, amely során szinte esélytelen volt a csapat a diadalra.

Avagy a kudarc ezesetben nem kudarc, hisz a fiatal debreceni csapat emlékezetes meccseket játszva, értékes tapasztalatokkal gyarapodva újra letette névjegyét Európában. És egyszersmind igazolta, hogy sokra hivatott társaságként még sok szép pillanat vár rá az elkövetkezendő években – legyen szó akár hazai, akár nemzetközi viadalokról. Kitűnően vizsgázott a cívisvárosi szurkolótábor is, amely mindenhová elkísérte a kedvenceket, a hazai mérkőzéseken pedig utánozhatatlan légkört teremtett a Hódosban.

Minden adott tehát ahhoz, hogy a 2019/20-as évad egy szép fejezete legyen egy hosszú és eredményes menetelésnek, amely során a DVSC újra a korábbi magasságokat ostromolhatja.

Most azonban ismét a bajnoki kihívásokra kell fókuszálnia az együttesnek, hiszen február 15-én egy fontos rangadó vár a lányokra, amikor is a Vác vendégeskedik a Hódosban.

Női EHF-kupa, A-csoport, 6. forduló:

DHK BANIK MOST (cseh)-DVSC SCHAEFFLER 28-29 (12-14)

Most, játékvezetők: Ivanovic, Vujisic (montenegróiak).

MOST: Bezpalcová, Müllnerová (kapusok), Borovská 3, Eksteinová 1, Hrbkova, Jagodic, K. Kostelna 3, Manaková 3, Mikulasková, Mikulcik 3, Poláková, Sipová, Strisková 1, Sustková 8 (3), Zachová 6 (1). Edző: Ondrej Vaclavek.

DEBRECEN: Oguntoye, Szabó D., Triffa (kapusok), Arany, Bordás 4, Borgyos 1, Bulath 3 (1), Despotovic 8, Karnik 1, Karsten, Kovács A. 5 (1), Poczetnyik, Szabó P. 1, Tóvizi 2, Vantara-Kelemen 1, Varsányi 3. Edző: Köstner Vilmos.

Tóth Sándor

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.