Gyermek a boltban

Nehéz fegyelmezni, nagy a csábítás

A gyermek édesanyjával jön a boltba. Nem köszön, elvégre anyu sem szokott, mert mi van, ha nem fogadják.

Anyuci  kicibálja a műanyag kosarat  az ajtó melletti nagy halomból és indulnak a pultok felé. Ő a bevásárló szekérkéket jobban szerti, azokkal lehet kocsikázni, de ahogy apa szokra mondani, „az élet nem kívánságműsor”! Szóval, amíg anya kosarat választ, megtalálja, ami nem ragacsos, nem tejes és két füle van, addig ő körülnéz. Nagyjából hasonló érdeklődéssel, mint Napóleon a marengói csatatéren a támadás előtt.

Az édesanya eddigre már felkosarazta magát, így kézenfogva indulhatnak a polcok rengetegébe. Jól tudja ő, amit már otthon, meg az utcán is a lelkére kötött az anyu: nem követelőzik, ahogy szokott, legfeljebb egy rágót kap és kész, aztán befogja a száját, mert ha nem, akkor ez volt az utolsó eset, hogy magával hozta.

- De miért csak olyan kevés dolgot tesz a kosárba, amikor annyi minden finomság van körös körül? Meg egy rágó különben sem rágó – gondolja végig parányi agyában az állapot tarthatatlanságát, és egy óvatlan pillanatban kinyúl egy zacskó Negróért.

Erre töltött-, kemény-, gyógy- és selyemcukorkákkal teli zacskók valóságos zuhataga indul meg lefelé a polcról. Láttára az őrt álló eladó ideges lesz, a boltvezető még idegesebb, az anyu meg a legidegesebb. Az eladó szerint jobban kellene ügyelni a kicsire, a vezető szerint az anyuka miért hozta magával, ha egyszer nem tudja fegyelmezni, egy néni szerint legalább ilyenkor az apjának kellene vigyázni rá, egy bácsi meg azt mondja, hogy a mai gyerekeknek semmi sem elég, bezzeg ő hajdanán csak a medvecukrot ismerte, mégis ember lett belőle.

Anyuci fölszedegeti a zacskókat a földről, aztán kétszer is megrángatja és elsziszegi: haszontalannak, szófogadatlannak tartja, ezen kívül is az agyára megy és most már nem vesz neki rágót sem. Közben ő,  fájdalomdíj gyanánt, egy szelet csokit, egy kis tábla csokit és két túrórudit átmenekít anyja árván hagyott kosarába. Rövid közelharc után még megszerez egy csomag ropit. Mellé kólát követel.

A boltban megáll a forgalom, eladók, vevők, mind csitítani próbálják. Hiába. Anyuci már mindent a kosárba tesz, amit kért, sőt műsoron kívül megeteti egy  óriás Túró Rudival, mondván, majd a pénztárnál felszámíttatja, csak jussanak már ki innen. Csendesülő nyafogás, hüppögés kíséretében végre kijutnak.

Szemben velük anyuka jön gyermekével. – Remélem megértettél: legfeljebb egy rágó és kész – hallatszik, és belépnek a bolt ajtaján.

Réti János

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.