Gól nélküli döntetlen Debrecenben

Debrecen, 2014. szeptember 21., vasárnap (MTI) - A címvédő Debrecen hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Kecskeméttel a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A Debrecen egymás után a második hazai bajnoki találkozóján nem tudott győzni, ráadásul ezen a két mérkőzésen még gólt sem lőtt.

OTP Bank Liga, 8. forduló: DVSC-TEVA - Kecskeméti TE 0-0

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2500 néző, v.: Bognár

sárga lap: Volas (31.), Máté (93.), illetve Lovric (37.)

Nagy mezőnyfölényben futballozta végig az első félidőt a Debrecen, ennek ellenére a vendégek jártak közelebb a gólszerzéshez: Bebeto szerezte meg Mészárostól a labdát, amelyet egyedül vezethetett Novakovicra, de a kapusba lőtt.

A játék képe a szünet után sem változott, Kondás Elemér együttese szinte végig egykapuzott, ugyanakkor a legnagyobb lehetőséget ezúttal is a kecskemétiek puskázták el. Ezúttal Balázs volt az, aki egy az egyben próbálkozhatott Novakoviccsal szemben, de cselezni próbált, sikertelenül. A hajdúságiak ugyan becsülettel hajtottak a győzelemért, de képtelenek voltak feltörni a vendégek védekezését, így maradt a gól nélküli döntetlen.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.