Gazdaság

Fogyasztóbarát lakáshitelek

Házépítésre is felvehető

A minősített fogyasztóbarát lakáshitel címet elsőként az FHB Kereskedelmi Bank terméke nyerte el, amelynél július elejétől az már igényelhető a hitelintézet fiókjaiban.

Kormánytámogatás Debrecennek

Felújításra szorul

A kormány a Modern Városok Program keretében támogatja a debreceni Csokonai Nemzeti Színház teljes körű felújítását és a nemzetközi iskola felépítését - jelentette be a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője és a város polgármestere pénteken, a helyi Fidesz-irodában tartott közös sajtótájékoztatóján.

Becsapják a magyar vásárlókat

Nem lehet mindig magyar terméket vásárolni

Kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon, és ezt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) most lezárult átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, alátámasztva a korábbi vizsgálat eredményét - közölte a földművelésügyi miniszter a napokban Budapesten.

Új gyár, új munkahelyek Debrecenben

Matthias Koll

A thyssenkrupp mintegy 11 milliárd forintos autóipari alkatrészgyártás beruházással rugó és stabilizátor gyárat épít Debrecenben.

Csaknem 100 ezer liter lejárt almalé

Valószínűleg erről van szó

Budapest (MTI) - Több mint 94 ezer liter lejárt minőségmegőrzési idejű almalé forgalmazását tiltották meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy Hajdú-Bibar megyei gyümölcslé üzemben.

Kormánytámogatás Debrecen déli gazdasági övezetének

Tégláskert - jobb sorsra érdemes

Az Új Főnix Terv egyik legfontosabb pillére a gazdaságfejlesztés és a munkahelyteremtés. A kiemelt cél megvalósításához nyújtott most újabb támogatást a kormány azzal, hogy elfogadta Debrecen Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának a Déli gazdasági övezet infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló tervét.

Kormánytámogatás a Hajdu cégcsoportnak

A támogatásról szóló dokumentum átadása

Téglás (MTI) - A magyar kormány erőteljesen támogatja a valós piaci teljesítményre és fejlődésre képes hazai nagyvállalatokat abban, hogy megőrizzék és erősítsék elért pozíciójukat - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Tégláson, a Hajdu cégcsoport központjában.

A tíz legnagyobb e-kereskedő

Egyre népszerűbb

Budapest (MTI) - A tíz legnagyobb Magyarországon működő e-kereskedő online értékesítésből származó árbevétele 2015-ben elérte a 92 milliárd forintot az előző évi 50 milliárd forintos forgalom után - derül ki GKI Digital csütörtökön közzétett összesítéséből.

Hitelfelvétel - részletesebb tájékoztatással

Számoljunk, mielőtt aláírunk

Budapest (MTI) - A felelős és átláthatóbb hitelezést segítik a fogyasztói hitelfelvételt érintő márciusi jogszabályváltozások, amelyek egyebek mellett a korábbinál szélesebb körű ügyféltájékoztatást követelnek meg a pénzügyi intézményektől - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t.

Klímaváltozás – luxus lehet a kávé is

A kiszámítható jövő

Fogyasztói társadalmunk hamarosan megérzi, hogy a klímaváltozás a szupermarketek polcaira is hat az egyes termékek elérhetőségénél és áraiban.

Oldalak