Gazdaság

Tisztítják a Tisza-tavat

Szolnok, 2014. április 19., szombat (MTI) - Csaknem kétszázezer köbméter iszaptól szabadították meg eddig a Tisza-tavat az európai uniós és magyar állami forrásból finanszírozott Komplex Tisza-tó Projekt keretében  - közölte Lovas Attila, az üzemeltető Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője az MTI-vel.

 

KSH: csökkent az engedélyezett lakáshitelek száma és összege tavaly

Budapest, 2014. április 19., szombat (MTI) - Tavaly több mint 40 000 lakáshitelt engedélyeztek Magyarországon, összesen 157 milliárd forint értékben, ami 2012-höz képest a hitelek számában 25, összegében pedig 24 százalékos csökkenést jelent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.

 

30 százalékkal több cég szűnt meg

Budapest, 2014. április 15., kedd (MTI) - Az idei év első negyedévében 30 százalékkal több, összesen 16 675 cég szűnt meg Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató az MTI-vel kedden. A cégalapításokat is figyelembe véve fél százalékkal csökkent a működő cégek száma.

Új nyugat-európai charterjáratokkal bővült a sármelléki repülőtér forgalma

Sármellék, 2014. április 12., szombat (MTI) - A Lufthansa Regional Frankfurtból és az InterSky légitársaság Friedrichshafenből érkező gépével kezdődött el szombaton a sármelléki repülőtér idei németországi charterjáratainak szezonja. Késő délután landolt az osztrák tulajdonú InterSky első magyarországi charterjárata.

 

„Győzött a kétharmad, megindultak a gépek”

Budapest, 2014. április 12., szombat (MTI) - A földalapkezelő elkezdte beszántatni a kishantosi gazdaság növényeit szombat hajnalban, a táblákhoz vezető utakat lezárták - számolt be a hvg.hu Ács Sándornéra, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjére hivatkozva.

Nem akar hazajönni Londonból

London, a csábító város

Nemigen akarnak visszajönni, akik évek óta Angliában dolgoznak, ott keresik a megélhetésüket. Azért nem, mert többnyire boldogulnak, s minden eszközt megragadnak arra, hogy maradhassanak, hátha egyszer az állampolgárságot is megkaphatják.

Tőzsdézés otthonról

Gyertyás diagram

A tőzsde nyilvános, központosított és szervezett piac. A tőzsdén nincs jelen fizikai állapotában az eladandó vagy vásárolandó termék, mivel azok helyettesíthetők, kicserélhetők. A kereskedni szándékozók brókereket keresnek meg, akik megbízóik árképzeléseit igyekeznek érvényesíteni a piacon.

Tehervonatok járnak augusztustól Debrecen és Európa nagy tengeri kikötői között

Debrecen, 2014. április 10., csütörtök (MTI) - Menetrend szerinti áruszállító irányvonatok kötik össze augusztustól Debrecent Európa nagy kikötőivel - jelentette be a logisztikai feladatokat koordináló Xanga cégcsoport vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben.

 

Londoni elemzők: növekszik a deflációs veszély az euróövezetben

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
    London, 2014. április 10., csütörtök (MTI) - Az euróövezeti gazdaság növekedésnek indult ugyan, lendülete azonban elégtelennek tűnik a súlyos károkat okozó defláció egyre növekvő kockázatának enyhítésére - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

 

Az MKB 2013-ban is veszteséges volt

Budapest, 2014. április 4., péntek (MTI) - Az MKB Bank a magyar számviteli szabályok szerint 6 milliárd forint, a konszolidált nemzetközi kimutatás (IFRS) alapján pedig 121,5 milliárd forint adózás előtti veszteséggel zárta a tavalyi évet, a két eredmény közötti eltérést - a hitelintézet tőkehelyzetének megerősítésére szolgáló tulajdonosi intézkedéscsomag részének számító - rendkívüli tétel okozta.

Oldalak