Foci és vízilabda – a két balláb jobban teljesít

Le a kalappal a televíziós gyártásvezetők és sportszervezők előtt. Csütörtökön este sikerült az, amiről az egyszerű halandó csak álmodozhat. Annyi év tanulás és megfeszített, átvirrasztott diploma védés előtti éjszaka után, a hozzáértő, százezreket kereső szakembereink három eseményt is egy időben követtek három televíziós csatornán.

Vízilabda a közszolgálati egyesen, a győri foci ugyanezen chanel kettesén, míg a Dunán a Fradit kergette őrületbe a horvát Rijeka.

Na, most mit csináltam én? Egymás mellé tettem három készüléket. Egy nagy TV-t, mellé a laptopot, a kezemben pedig szorosan fogtam a mobilomat. Szerencsére van olyan szolgáltató kis hazánkban, amelyiknél a fenti elektronikai berendezéseken nézhetem az adásokat. Így aztán egyszerre nyílt tágra a pupillám - a bal egy kicsit nagyobbra - amikor Madaras Norbert ballal beverte a felsőbe a szerbeknek az ötödik találatunkat a margitszigeti EB-n, és ugyanabban a percben a svéd Göteborg dán csatára Győrben alázta az ETO Audi Q7-essel szaladgáló ifjait. Közben a  nálam okosabb telefonon láttam, ahogyan a Fradi védekezik a horvát tengerpart tövében. És csak hab volt a tortán, amikor a vezetékes készüléken felhívott a haverom, aki közölte, hogy a Diósgyőr vezet Bulgáriában. Ezt nem közvetítette magyar média.

Így telt az este. Örömöt - a tévé előtt -  csak a vízben birkózó srácok szereztek, a zöld gyepen poroszkáló magyar 22 - két csapatnyi hazánkfia - hozta a formát, meghajolt a nagyobb tudás előtt. Hárommal kapott ki a Győr otthon, eggyel zakóztak a zöld sasok Rijekában. Egyedül a DVTK rúgott kettőt Dimitrovéknál, de ezt ugye nem láthattuk.

És akkor összegezzünk! Az eddigi eredmények jobbak a tavalyinál. Akkor ugyanis már az első körben minden magyar gárda kiesett, nevettek rajtunk Kazahsztántól Andorráig talpon maradt riválisaink. Ehhez képest most? A Loki jövő kedden minden bizonnyal legyűri az északír Clifftonvilt, és tovább megy a BL-ben. Ha nem így lesz, búcsúlevelet hagyok, kimegyek az állomásra és a gyorsvonat után fekszem. A Diósgyőrnek sansza van az Európa Ligában , az FTC izzadhat, a Győr vélhetően kiesett.  Úgy tűnik két csapatunk menetel tovább a következő fordulóban.

Emberek! Kapjatok a fejetekhez! Ez száz százalékkal több, mint volt 2013-ban. Ergo: a magyar foci jobban teljesít!

Ahogy Pintér Attila szövetségi kapitány mondaná: tolódunk.

Most itt tartunk. Egy lépés előre. Két lépés hátra. És ezt nem én mondtam, hanem Vlagyimir Iljics Lenin 1912-ben. Bár ha jól belegondolok, nem a magyar labdarúgásra értette.

W. Gy.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.