Fiatal tehetségek: Hüse Amanda

Hüse Amanda és párja

Hüse Amanda 19 éves. Hobbija a tánc, pontosabban a showtánc. Ez a táncstílus Magyarországon nem annyira ismert, főleg Amerikában felkapott.

Lényege, hogy valamilyen történetet, érzést kell eltáncolni, amihez kapcsolódnia kell a zenének, a ruhának és a díszletnek is. Már 8 éve űzi ezt a sportot, művészetet és a párjával Szabó Andrással sok versenyt sikerült megnyerniük. Kétszeres Európa bajnokok, Világkupa győztesek és többszörös országos bajnokok. Két alkalommal megkapták az év felnőtt férfi/női táncosa címet, illetve nívódíjat és érdemes táncos kitüntetést is. Az eredmények ellenére kevés felkérést kapnak fellépésre, hiszen nem nagyon ismerik ezt a táncstílust. Edzéseik egy héten 3-4 alkalommal van, alkalmanként kb. 2-3 órát vesznek igénybe. A tánc és a tanulás nagyon sok időt leköt az életéből, így igen kevés szabadideje marad, de ezt egyáltalán nem bánja, hiszen olyan dologgal tölti az idejét, ami igazán boldoggá teszi.

A csapattársakkal nagyon jó kapcsolatban van, akik nem egyszerű társak, hanem barátok is, akikkel nagyon sok mindent megélt már a versenyek kapcsán. A párjával is nagyon jó kapcsolatban van, mindig jól megértették egymást, és jóban, rosszban is támaszai egymásnak. Nemcsak a színpadon, az életben is egy hullámhosszon rezdülnek. Véleménye szerint ez a sportág hazánkban sajnos egyáltalán nincs támogatva, így a versenyekre sokszor nem, vagy csak nehezen jutnak el, mivel a szülőknek kell minden költséget állniuk. Nagyon sok akaraterő és kitartás szükséges a sikerek eléréséhez, de számára megéri, mert nincs annál jobb érzés, amikor felállhat a dobogó legfelső fokára és meghallja a himnuszt, ami a legjobbak tiszteletére szól. A jövőben is szeretne tánccal foglalkozni, de sajnos, mint munkalehetőség nem gondol rá, mivel nincs vagy igen kevés munkalehetőséget adna.

Dancsó Bettina

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.