Szoros meccsnek ígérkezett, mégis két szélsőségesen eltérő félidőt hozott a szombat esti DEAC – Körmend kosárrangadó. Az alapján, amit az első két negyedben látott a hazai közönség, rémálmukban sem gondolták volna, hogy Ferencz Csaba egy pillanat alatt a visszájára fordítja. A rutinos körmendi megtette.
Győzni kell – szóltak az Oláh Gábor utcai hangok –, győzni, s megőrizni a hazai veretlenséget a Körmend ellen is. A közönség önfeledten tapsolt az első percekben, amikor Polyák Laciék már 8-0-ra is vezettek a magyar kosársport egyik nagyágyúja, a piros-fekete Vas megyei alakulat ellen. A vendégek pedig épp nyolcig jutottak az egész első felvonásban. Aztán jött a második negyed, az Egis Körmend már túljutott a kétszámjegyű szerzett ponton, ám egyáltalán nem éreztük veszélyben magunkat. A nagyszünetben, 44-28-as állásnál elkönyveltük, nem gondoltuk ennyire könnyen nyerhetőnek ezt a derbit. Tettük ezt a parádés védekezés, a kiváló emberfogás és a hibátlan palánk alatti munka láttán. A befejezések is higgadtak voltak, elégedettek voltunk kedvenc csapatunkkal. Különösen úgy, hogy már majdnem a kétjegyű előnyt is megduplázták.
Elhamarkodottan ítéltünk. Elkezdődött a harmadik negyed, az utolsó csellengő drukkerek is visszatértek helyükre, akárcsak a vendégjátékosok. Zárkózni kezdtek, a különbség csökkent. Djordje Drenovacék arcán némi megilletődöttség jele mutatkozott, a helyzet hangulata azonban korántsem vetítette előre, micsoda kínlódás előtt áll a DEAC-Tungsram. A védelem fellazult, egyre több vendégakció ért célba, az első húsz percben felmutatott dobóformát homályok sora váltotta fel, a koncentráció pedig egyre lankadt. Mire megérkezett Ferencz Csaba. Betalált kintről. Majd megint. Aztán ismét. Meg sem állt öt döntőfontosságú tripláig. No, és persze addig, amíg meg nem fordította az állást. A lelátó embere, s alighanem valamennyi, a mérkőzést követő szakember és rajongó azt várná, ha nem is szélsőséges, de a taktikát legalább valamelyest, alapjaiban megváltoztató változásnak kell következnie. A DEAC mestere, Milenko Topics ezzel ellenben döbbenetes higgadtsággal küldte vissza időkérése után tanítványait, és várta a csodát. Várta, épp úgy, mint bárki más – hiába. Különösen, miután az indulaton, ahogy Ivan Aska is bizonyította (érthetően), kipontozódott, másodikként, más az érzelmeken kívül pedig már nem maradt nekünk. A csoda természetesen elmaradt, nem úgy az ünnep. Ezt az ünnepet azonban csak a vendégszektor tucatnyi feketepólós körmendi ifja ülte meg. Akarom mondani, állta, hiszen az MTE-fanatikusok talpon szurkolták végig a találkozót, amely nagyon laza, 13 pontos Debrecen-vereséget hozott, mintegy harminc egységnyi fordulattal. Ami az ülést illeti, inkább a kispad jusson eszünkbe. És néhány alternatíva arra, ki tehetné magabiztosabban, több elképzeléssel, amit most egy olyasvalaki tesz, aki az ehhez fogható, DEAC-történelemben alighanem sosem látott mértékű megalázást ötlettelenül, higgadtan, lelkiismeretfurdalás nélkül nézi végig. Majd elsőként vonul ki a csarnokból.
A játékosokat ellenben elismerés illeti, hogy Kerpel-Fronius Gáspár könnyeivel küszködve, Drenovacék pedig letörve, kilátástalan lelkiállapotban is végigvonultak a lelátó előtt. Aztán hangos bocsánatkérések közepette, némi reménysugárként értékelve fogadták a szurkolók biztató pacsiját. Ők is tudják, az élet nem áll meg, menni kell tovább, hosszú még a bajnokság. Csak egy kicsit változtatni kell azon, ami eddig nem vált be.
Barna Marci
DEAC-Tungsram – EGIS Körmend 76-89 (20-8, 24-20, 15-27, 17-34)
DEAC: Thames 9/3, Polyák 9/9, Valerio-Bodon 3, Dzseletovics 6, Tóth 11 csere: DRENOVAC 18/3, Aska 6, Lapornik 7, Kerpel-Fronius 7, Neuwirth, Kovács.
vezetőedző: Milenko Topics
Körmend: WHITE 16/3, Stokes 12/3, Takács 6/6, SAVIC 13/6, Krivacsevics 6 csere: Garrett 12, FERENCZ 19/15, Durázi 2, Kenéz -.
megbízott vezetőedző: Kocsis Tamás
Milenko Topics: Az elején sikerült megvalósítani sok mindent az eltervezettekből, a körmendi dobókat jól hatástalanítottuk. Az első félidőben akár el is dőlhetett volna a találkozó, a szünetben meg is beszéltük, hogy hasonló agresszivitással kell folytatnunk, azonban valami megváltozott. A Körmend elkapta a fonalat és ezzel nem igazán tudtunk mit kezdeni, extra dobásaikkal kizökkentették a fiúkat, így sajnos nem sikerült kilábalni a hullámvölgyből. A Körmend felkeményedett játékának köszönhetően meg tudta fordítani a mérkőzést, és teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Meg kell találnunk, mi okozta a vereséget és menni kell tovább.
Új hozzászólás