A fejben dől el a jövőnk is

A kormány karácsonykor is bosszantotta választópolgárait. Fizetett hirdetésben mosta agyunkat, miszerint országunkban négyszázezer új munkahely létesült, és Európában egyedülálló módon, négy év alatt 11 százalékról 7 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya.

A számok talán igazak is lennének, ha nem vennénk észre a csúsztatásokat. A négyszázezer új munkahelyből kétszázötvenezer közhasznú munka. Azt is kevesebben tudják, mint kellene, hogy a közmunkások többségének december 31-ével lejár a szerződése. Az éhbérért, improduktív munkát végzők munkába állításával nagyjából ennyivel kevesebb a munkanélküliek száma. Tehát a kormány állítása igaz lesz, egyetlen napra, ez pedig december 31.

Sajnálom, s kissé haragszom is a sárga mellényben szemetet gyűjtögetőkre, a munkanélküliekre. Egy-egy vesztett focimeccs után az edzők gyakran érvelnek fejben tompaságra. Való igaz, egy futballmérkőzés is fejben dől el. Ha nagyon akarják a győzelmet, azt el is érik. Ugyanez a helyzet a munkanélküliekkel és közmunkásokkal. Akik nagyon akarnak dolgozni, azok fognak is, mert akarják a munkát. Annak érdekében mozgósítják energiáit. Nem szabad megelégedni alibi foglalatossággal, mert a szemétszedés, falevél kapirgálás az. A fizetés is alibi mennyiségű. Az ilyesfajta munka csak áltatás. A közhasznú foglalkoztatásban részt vevők áltatják magukat, hogy dolgoznak, a hatalom is áltatja állampolgárait (lásd fentebb a kormány hirdetését!), hogy mennyivel nőtt a foglalkoztatás.

Tehát a munkavállalás is fejben dől el. Igyekezzenek végzettségüknek, képességeiknek megfelelő elfoglaltságot találni! Ne essenek kétségbe akkor sem, ha pillanatnyilag nem sikerül! A lényeg, hogy dolgozzanak. Az elbocsátottaknak akkor van esélyük új munkahelyekre, ha erre az utcára kerülésük utáni egy hónapon belül kerül sor. Minél több időt töltenek a munkától távol, annak arányában csökken az akarat a munkába állásra. Az akaratgyengülés legszomorúbb eleme az, amikor a munkanélkülivé váltak, helyzetük kialakulásáért a környezetet okolja. A hárítás a legrosszabb, amit tehetnek.

Az Alkotmány rögzíti az ország minden állampolgáráról gondoskodás alapelvét. Az állam és az önkormányzat adta segélyek azonban csak a létminimumhoz elegendőek. Nem hihető, hogy sokaknak csak a mindennapi betevő asztalra kerülése lenne élete célja. Tervei, céljai, álmai megvalósításához tenni kell…, méghozzá nem keveset. Mindig többet, mint amennyit gondolnánk. Egy sportoló teljesítménye akkor növekszik, ha az edzésterven felül teljesít. Nem elég tíz fekvőtámaszt lenyomni, amikor húszra is képes. Ha elérte a húszat, legyen huszonegy. Ugyanez a helyzet a munkával. Ne elégedjenek meg a nyolcórai munkával! Dolgozzanak kilencet, tizet! Nyolcórai robotért annyit kapnak, amennyit. Ha többet dolgoznak, többet kapnak. Egyszerű a képlet. A pluszmunka vállalása megint csak fejben dől el.

Könnyebb többet dolgozni, ha azt csinálják, amihez értenek, amit szeretnek. Könnyebben, kitartóan dolgozhatnak, ha konkrét célokat tűznek ki. A cél ne legyen könnyen elérhető, akár merész is lehet. Minél elérhetetlenebbnek tűnik, annál inkább mozgósítja energiánkat. A nap minden szakában a cél elérésének módján kell gondolkozni, megoldásokat találni. A legjobb, ha a cél állandóan a szemük előtt lebeg. Legyen több helyre felírva, kifüggesztve, figyelmeztessenek, ha akaratunk lankad, figyelmünk terelődik.

Itt az újév, a fogadalmak ideje. Tűzzék ki célul, hogy pl. az első negyedévben kétmillió forintot keresnek. Lehetetlen? Nem. Már most fogjanak tollat, s írjanak le mindent, amivel a kitűzést megvalósíthatják! Írjanak le mindent, ami eszükbe jut. Ötleteljenek! Készítsenek bevételi tervet is! Tűzzenek ki határidőket! Higgyék el, működik!

Minden fejben dől el, ezért agyunkat is eddzük! Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni! Nincs jobb mód szellemünk fitten tartására, hatékonysága növelésére. A rendszeres keresztrejtvényfejtés, sakkozás, a nyelvtanulás, s minden elmésség, segíti eszünk frissességnek megtartását. A rendszeres testmozgás és mérsékelt, változatos étkezés pedig segíti. „Ép testben, ép lélek”.

Szóval, ne várjanak a sült galambra, mások vagy az állam segítségére! Oldjanak meg mindent, amit lehet! Lesz munkájuk, önbecsülésük, és jövedelmük.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.