EURO-2016 - Görög, román, finn, északír és feröeri ellenfél

Budapest/Nizza, 2014. február 23., vasárnap (MTI) - A magyar válogatott a görögökkel, a románokkal, a finnekkel, az északírekkel és a Feröer-szigetekiekkel került egy csoportba a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének vasárnapi, nizzai sorsolásán.

 

    A nemzeti együttes a második kalapban szerepelt. A görögöket az első kalapból, azaz a legerősebbek közül kapta Pintér Attila szövetségi kapitány gárdája, amelynek további ellenfelei közül a románok a harmadik, a finnek a negyedik, az északírek az ötödik, a Feröer-szigetekiek pedig a hatodik kalapból kerültek ki.

    A 2016-os kontinensviadalon először léphet pályára 24 csapat, a selejtező szeptember 7-én kezdődik és jövő október 13-ig tart.    Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 53 tagországának csapatait nyolc hatos és egy ötös csoportba sorsolták, utóbbiban a házigazda franciák is szerepelnek, de az ő mérkőzéseik nem számítanak bele a küzdelembe.  A csoportokból a győztes és a második automatikusan kijut az Eb-re, amelyre a legjobb csoportharmadik is részvételi jogot nyer. A fennmaradó nyolc csoportharmadik oda-visszavágós rendszerű pótselejtezős párharcokban dönt majd a fennmaradó továbbjutó helyekről.

    A magyar válogatott éppen a finnekkel játssza idei első meccsét: Pintér Attila a március 5-ei győri barátságos mérkőzésen debütál majd a kispadon. A románokkal a nyári, brazíliai világbajnokság selejtezősorozatában játszott legutóbb a magyar csapat: Budapesten 2-2-es döntetlen, míg Bukarestben 3-0-s román siker született.

    A szövetségi kapitány a sorsolás után az mlsz.hu-nak nyilatkozva azt mondta: elsősorban a saját feladatára, a válogatott felkészítésére koncentrál, de a sikeres selejtezőbeli szerepléshez az ellenfelek alapos feltérképezése is elengedhetetlen.   "A román válogatottról friss emlékeink vannak, ellenfelünk volt a legutóbbi vb-selejtezőn, és bennünket megelőzve lett második a csoportban, a pótselejtezőn éppen azzal a görög válogatottal szemben maradt alul, amelyet most ugyancsak mellénk sorsoltak. A finnek nagyon komoly eredményeket értek el az utóbbi időszakban, vb-selejtezőn döntetlent játszottak Spanyolországban, és több szoros meccsük is volt magasabban jegyzett válogatottakkal." - fogalmazott Pintér Attila, hozzátéve, hogy  egyelőre ennél többet nem szeretne mondani az ellenfelekről, s a következő időszak feladata lesz, hogy alaposan feltérképezzék a riválisokat annak érdekében, hogy ősztől a lehető legjobb eredményeket érjék el a tétmérkőzéseken.  Pintér hangsúlyozta azt is, hogy a sikeres szerepléshez az összetartások folytatására is szükség van, "végig kell vinni, amit a rendszeres edzőtáborozásokkal elkezdtünk".  "Továbbra is tartom, hogy elsősorban magunkra kell figyelnünk, minél összeszokottabb válogatottal kell elkezdenünk a sorozatot. Tizenegy emberrel nem tudjuk végigjátszani a selejtezőket, gondolni kell a sérülésekre, formaingadozásokra, ilyen esetben bárkire fontos szerep hárulhat abból a keretből, amely januárban megkezdte a közös munkát" - mondta a kapitány, hozzátéve: szeretné, ha minden számításba jöhető labdarúgó tisztában lenne azzal, hogy az adott játékrendszerben mi a feladata, mert csak összeszokott, fegyelmezett csapattal tudják elérni, hogy Magyarország ismét kijusson egy világversenyre. 

    A csoportok:
A csoport: Hollandia, Csehország, Törökország, Lettország, Izland, Kazahsztán
B csoport: Bosznia-Hercegovina, Belgium, Izrael, Wales, Ciprus, Andorra
C csoport: Spanyolország, Ukrajna, Szlovákia, Fehéroroszország, Macedónia, Luxemburg
D csoport: Németország, Írország, Lengyelország, Skócia, Grúzia, Gibraltár
E csoport: Anglia, Svájc, Szlovénia, Észtország, Litvánia, San Marino
F csoport: Görögország, MAGYARORSZÁG, Románia, Finnország, Észak-Írország, Feröer-szigetek
G csoport: Oroszország, Svédország, Ausztria, Montenegró, Moldova, Liechtenstein
H csoport: Olaszország, Horvátország, Norvégia, Bulgária, Azerbajdzsán, Málta
I csoport: Portugália, Dánia, Szerbia, Örményország, Albánia, (versenyen kívül Franciaország) 

    Az Eb-selejtezők játéknapjai:
szeptember 7-9.
október 9-11.
október 12-14.
november 14-16.
2015. március 27-29.
2015. június 12-14.
2015. szeptember 3-5.
2015. szeptember 6-8.
2015. október 8-9.
2015. október 11-13.
    
    A pótselejtezők játéknapjai:
első mérkőzések: 2015. november 12-14.
visszavágók: 2015. november 15-17.

    A franciaországi Eb-re 2016. június 10-től július 10-ig kerül sor kilenc városban, Párizsban, Bordeaux-ban, Lens-ban, Lille-ben, Lyonban, Marseille-ben, Nizzában, Saint Etienne-ben és Toulouse-ban.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.