Érzéketlenség

Kampányfogás

Az ünnepek környéke a túlcsorduló érzelmek ideje. A világot keblünkre szeretnénk ölelni, szeretni akarunk mindenkit. Szeretteinknek ajándékokkal is kifejezzük, nélkülük mennyire sivár az életünk.

Az őszinte érzelmek mellett jelentkezik a kampányjellegű, sőt politikai is. Sokaknak csak ilyenkor jut eszükbe, hogy adni jó. Szervezetek, pártok hirtelen adományokat hajtanak fel, csakhogy negédes mosolyok kíséretében szétoszthassák. Néhány száz adagnyi paprikás krumplit rottyantanak, majd egész évben „döngetik mellüket”, milyen jó emberek ők. Az érdekközpontú, mesterkélt szeretet a legundorítóbb tulajdonságok egyike. Lehet szívből fakadónak nevezni azt a gesztust, amikor például a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas, saját zászlócskáikkal tűzdelt bejgliket osztogatott, míg az egész évben tevékenykedő egyházi és civil szervezetek gulyásleveseit Soros György manipulációjának állítják be? Egy évben egyszer adományoznak (jövőre, a parlamenti választásokig talán még néhányszor, aztán szünet), az is politikával telített.

Más módokon is lehet érzéketlennek lenni. A kilakoltatási moratórium ellenére akadt példa annak megszegésére, de a megyei lapok sem lettek a szeretet zászlóvivői. November végén jelezték: a karácsonyi készülődés meghittségét tiszteletben tartva, munkatársaik az év utolsó hónapjában, az előfizetőket csak egy alkalommal keresik fel.

Való igaz, így történt, tartották szavukat. Mégis bosszúságot okoztak. A lapokat járatók rossz szájízzel adták át az előfizetési díjat, ugyanis az újságosok a decemberi mellett a januárit is elkérték. Sokaknak (mert a kormány állítása ellenére, hazánkban még mindig akad nem kevés kispénzű állampolgár) ekkora többletkiadás is megterhelő, kevesebb marad karácsonyra. A lapkiadók csődbe mennének, ha a januári díjat az adott hónapban szednék be? Különben az elmúlt években arra is akadt példa, hogy a kéthavi bezsebelése után januárban újból kérték megfizetését.

Szóval, a szeretet ünnepe táján sokan mégis úgy viselkednek, mint (bár eléggé rossz a hasonlat, de kifejező) az elefánt a porcelán boltban. Elszomorító.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.