Emberölésért 12 év börtön egy fiatalkorúnak

Debrecen, 2014. március 31., hétfő (MTI) - Aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében talált bűnösnek a bíróság egy fiatalkorú fiút, ezért - nem jogerősen - 12 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte - ismertette a Debreceni Törvényszék hétfői ítéletét Tatár Tímea szóvivő.

A vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság az ügy másodrendű vádlottját két év börtönbüntetéssel sújtotta.

A tényállás szerint 2012. szeptember 8-án este a vádlott és a sértett Hajdúszováton, helyi szórakozóhelyeken italozott. A vádlott a hazafelé tartó sértettől az utcán cigarettát és tüzet kért. Mivel ezt a férfi megtagadta, a vádlott indulatos lett, s a nála gyengébb fizikumú sértettet a fején legalább négyszer ököllel megütötte, áldozatát az árokba fordította, majd hazament.

A holttestet másnap reggel fedezték fel. A hírre a fiatalember a cselekmény elkövetésekor viselt, véres ruházatát egy szatyorba téve felkereste otthonában a másodrendű vádlottat, s a szatyrot egy közeli nádasban rejtették el, később pedig elégették.

A bíróság az orvos szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a bántalmazás és a halál között közvetlen ok-okozati összefüggés van, a férfi életét szakszerű segítségnyújtással sem lehetett volna megmenteni.

Az ügyész súlyosításért, illetve a cselekmény különös kegyetlenséggel elkövetésének megállapításáért, az elsőrendű vádlott és védője enyhítésért, a másodrendű vádlott és védője felmentésért jelentett be fellebbezést.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.