Elég volt! Paks - Loki: 2 : 1

Tisztességtelen, amit a DVSC játékosai és vezetői művelnek hetek óta a szimpatizánsokkal és a szurkolókkal. Amikor ezeket a sorokat írom, még tart Pápán a Lombard - Újpest meccs, amelyen ha a hazaiak legyőzik a lilákat, a Loki nem lesz az első tízben a bajnoki tabellán.

Miért kell minket hülyíteni uraim? És most eljött az ideje annak, hogy a tulajdonostól is számon kérhető legyen a gyászos őszi kudarcsorozat. Ettől a pillanattól senki ne hivatkozzon nekem a BL fiaskóra, a nemzetközi kupára, meg semmire!

Egész nyáron azt szajkózták a főnökök, hogy erősíteni kell. Erre mi történt? Gyengültünk. Varga Józsi árnyéka önmagának, Jovanovics hátráltatja a többieket. Egy rakás tehetséges fiatalt ugyanakkor elzavartak a hozzáértők. Gondolok itt elsősorban Szécsire, Kertész Tamásra. Kecskeméten, Felcsúton, Pécsett, Fehérváron tizenéves sihederektől hemzseg a mezőny, mi pedig Kulcsárral, Sidibével, meg a többi hasonló alibissel próbálunk valamit kezdeni.

Elfogyott a türelem, a szimpátia, meg minden. A stadion előbb-utóbb a Főnix csarnok sorsára jut, ahol közel ötvenmillióba kerül éves szinten a fenntartás költsége. Ez pazarlás, pénzkidobás, bűncselekmény.

Nem vagyok labdarúgó szakember, nem oszthatok észt és tanácsot, különben is vannak, akik a fizetésükért lennének kötelesek mindezeket megtenni. Ha nincs, aki felelősségre vonja őket, akkor maradjunk a posványban  a politika pedig takarodjon ki a fociból.

Eleddig magamban elítéltem az ultrák és minden hőbörgő drukkerhad viselkedését. Itt, most, mindenki előtt nyilvánosan megkövetem őket.

Írjuk át az egész eddigi szezont! Mondjuk ki, hogy cél a biztos bennmaradás és akkor nem fog senki haragudni.

Új, friss impulzusokra van szükség a csapat háza táján minden területen. Nem holnap, nem holnapután, hanem azonnal.

Egy olyan Pakstól kapott ki a gárda, amelyik semmi különöset nem csinált. Mentek, mert ezért kapják a fizetésüket és találtak két gólt. Nálunk két kiállítás és minősíthetetlen hozzáállás a jelző.

Hivatalos helyről tudom, hogy a legutóbbi hazai meccsen, a Kecskemét ellen mindössze hétszáz jegyet adtak el, a többi bérletes volt, vagy tisztelet tikettes. Jövő héten jön a Honvéd. Leszünk ezren? Aligha.

Most megint szembeköpték a megmaradt nézőket a fiúk és vezetőik. Lehet fogadkozni aranylábú utánzatok. Idézzetek költőinktől, hogy „lemossuk a gyalázatot!” De vigyázzatok, a pír ott marad az orcátokon!

W. Gy.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.