Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a sportolás mellett a mindennapi közlekedéshez is egyre többen ragadnak kerékpárt. Ennek az okai természetesen egyénenként változnak.
Valaki egészségesebb szeretne lenni, egy másik ember egy új hobbi gyanánt kezd el tekerni, de olyan is akad, aki az autóját biciklire cserélve veszi fel a harcot a klímaváltozás ellen. A mai modern városok többnyire örülnek is ennek az egyre növekvő közösségnek, és komoly erőfeszítéseket tesznek az utak kerékpárosbaráttá alakításán. Én például három évvel ezelőtt a buszozást hátrahagyva, a gyorsabb közlekedés reményében pattantam biciklire, de sajnos egyre inkább azt érzem, hogy szülővárosom, Debrecen nem örül ennek a döntésnek, vagy legalábbis nem igazán érdekli.
Logikátlan szakaszolású bicikliutak:
Debrecen városán nagyon nehezen lehet egyhuzamban keresztülbiciklizni. Félreértés ne essék, vannak hosszú, egybefüggő útvonalak, viszont 1-2 ilyet leszámítva sajnos nem ez az általános. Leginkább az figyelhető meg, hogy 500-600 méteres szakaszokon kiváló kerékpárút van, viszont ezek egyszer csak megszűnnek, és a bringás teljes joggal érezheti magát cserbenhagyva.
Példának mindjárt itt van a Dósa nádor tértől a Verestemplomig tartó szakasz. Nagyjából 800 méter, változó minőségű út két keréken közlekedők számára, mely a Faraktát utca és a Nap utca kereszteződésénél minden jel nélkül megszakad. Az út ugyanolyan fontos, mint az előtte lévő szakasz, hiszen a Faraktár utcáról, a cívisváros egyik legforgalmasabb részéről beszélünk, a kerékpárosok viszont döntés elé kényszerülnek. Vagy haladnak a rettenetes minőségű, néhol a gyalogos közlekedésre is keskeny „járdán”, vagy összeszedik minden bátorságukat, elmormolnak egy imát és felmennek a forgalomtól terhelt négy sávos autóútra. Az utóbbihoz nem árt egy életbiztosítás, így a többség magától értetődően a járdát választja.
A gyalogútnak nevezett egyenetlen kőkockákon való gyalogoskerülgetés után hamar a Faraktár utcai felüljáró lábánál találhatjuk magunkat. Itt ugyancsak nem gyönyörködhetünk az út közepén sárgálló kerékpáros nyomban, tehát ismét marad a korábban már szebb napokat is megélt járda. Szerencsésnek (ami rendkívül ritka) akkor mondhatjuk magunkat, ha egy árva gyalogos sem közlekedik a felüljáró számukra kijelölt szakaszán. Az ugyanis olyannyira szűkös, hogy egy biciklis, vagy két egymás mellett közlekedő gyalogos fér el rajta kényelmesen.
A „híd” után legközelebb csak a Vámospércsi út-Sólyom utca kereszteződésében kezdődik felfestett kerékpársáv, de ez már a városon túlra vezet. Ez a Nap utcától egy csaknem 2,5 kilométeres szakasz. Egy szakasz, amely szinte kárörvendve kacag, ha meglát egy bringást. 2,5 kilométernyi gyalogosokkal viaskodás, padkákra fel- és leugrálás valamint fejfájás, hogy miért nem lehet valami alternatívát kitalálni a számtalan erre közlekedő biciklisnek.
Az kerékpárutak minősége:
Ha esetleg van bicikliút a közelünkben és még számunkra jó irányba is visz, akkor sem garantált, hogy nem lesz igazi kínszenvedés rajta közlekedni. Ilyen például a Sámsoni úton húzódó bringasáv is. Egy dolog következetes benne, a szörnyű minőség. Töredezett, több tíz centiméteres helyek a természet erői által szétfeszített betonelemek között, a kereszteződések előtt hatalmas padkák. Azon haladva a kerékpáros könnyen egy hullámvasúton képzelheti magát, viszont itt csupán a liftező gyomor marad meg örök emlék gyanánt.
Rosszul beállított lámpák:
Ez első hallásra kissé furcsán hangozhat, de, a bicikliseket is ugyanúgy frusztrálják Debrecen lehetetlenül bekalibrált lámpái, mint az autósokat. Hiába lehet viszonylag jó minőségű, egybefüggő bringaúton eljutni a Kossuth utcától egészen az Egyetem főépületéig, a lámpáknál eltöltött hosszú idő alatt eltűnik a debreceni kétkerekű közlekedés mellett szóló egyik leghangsúlyosabb érv: a sebesség. Ebben a városban ugyanis a megfelelő útvonalakat használva biciklivel bármi 15-20 percnyire van.
A Kandia utcáról indulva a Főépületig egészen pontosan hét közlekedési lámpa keresztezi az utamat (ha a Bethlen utca felé megyek), amelyek egymástól teljesen függetlenül vannak beállítva. Olyan tehát nincs, hogy zöld hullám van. Minden egyes pirosnál legalább másfél percet kell állni, akárcsak az autóban. A 10 perces szakasz így 25 percesre duzzad, ami napi 3-4 körrel számolva egész sok időt elvesz a többi teendőtől.
Életveszélyes biciklisávok:
Extrém sportok szerelmeseinek ajánlom figyelmébe a Miklós utcai autóútra felfestett kerékpársávon való közlekedést. A biciklis nyom egészen konkrétan két autóútsáv közé van beékelve, ami az egész igénybevételét teljességgel életveszélyessé teszi. Elég egy óvatlan pillanat és egy sávot váltó kocsi máris lesodort egy bringást. Mondanám, hogy nem látom értelmét az ottani biciklisávnak, de legalább el lehet mondani, hogy ott is van egy. Lassacskán ez is valami.
Én látom a szikrát az alagút végén. Az újépítésű kerékpárutak igenis jó minőségűek és élmény rajtuk közlekedni. A probléma az, hogy ezek nagyon ritkán alkotnak összefüggő egészet. Kis csapatmunkával az illetékesek részéről zseniális bringás főváros lehetne Debrecen. Dorgáló szavaim ellenére én erősen bízom ebben a jövőképben!
Bereczki Boldizsár
Új hozzászólás