Csepreghy: az új rendszerben a pályázatok sokkal egyszerűbbek lesznek

Budapest, 2014. január 16., csütörtök (MTI) - Az új rendszerben a pályázatok sokkal egyszerűbbek lesznek, a pályázóknak a korábbinál sokkal kevesebb iratot kell beszerezniük, ezeket az információkat az állami intézmények egymás között automatikusan megosztják - tudatta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

 

    Csepreghy Nándor az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP) képviselő szerint magyarországi önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek sora lesz kiszolgáltatva az állami bürokráciának és a politikai szempontoknak, ha megvalósul a kormány döntése az összes uniós pályázat megírásának államosításáról.
 

    Herczog Edit ezt csütörtöki MTI-hez eljuttatott közleményében szögezte le, hozzátéve, hogy ezzel a döntéssel a kormány veszélyezteti az uniós pályázatok sikerét, valamint tudatta: az Európai Bizottságtól kér állásfoglalást ez ügyben. A szocialista európai parlamenti politikus úgy véli, a pályázatírás állami feladattá tétele azért is problémás, mert több ezer, az elmúlt években jelentős szakmai tapasztalatot szerzett szakértőt és pályázatíró céget lehetetlenít el.

    Csepreghy Nándor szerint alapvető tévedésben van Herczog Edit szocialista európai parlamenti (EP) képviselő, amikor az elmúlt időszakok fejlesztéspolitikai pályázati rendszerét "sírja vissza". Aláhúzta: a szocialista kormányok alatt kialakult gyakorlat az volt, hogy a forrásokat közvetítők segítségével szerezték meg a kedvezményezettek. Ezek a közvetítők, a pályázatírók az elnyert összegből úgy kaptak jutalékot, hogy erre sem az unió, sem pedig a magyar kormány nem biztosított forrást. Két módszert alkalmaztak, a teljességgel aggályos túlárazást, illetve a projektmenedzsment összegben elbújtatott sikerdíjat. Utóbbi azért is problematikus, mert az elsőként kiszámlázott projektmenedzsment díj felvétele után a pályázatíró gyakran felszívódott. Sok projekt, köztük több jelentős önkormányzati beruházás akadt így meg, amit aztán állami segítséggel kellett újraindítani, vagy elállni attól -  mutatott rá a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára.  Számtalan jogos kifogás érte a pályázatírók Magyarországon korábban bevett szerepvállalását - amelyről Herczog Editnek is tudnia kell - fűzte hozzá Csepreghy Nándor. Kiemelte: az új rendszerben a pályázatok sokkal egyszerűbbek lesznek, a pályázóknak a korábbinál sokkal kevesebb iratot kell beszerezniük, a felajánlott segítséget pedig nem kötelező igénybe vennie egyetlen pályázónak sem, a több mint 10 éves hazai EU-pályázati tapasztalattal a hátuk mögött önállóan is pályázhatnak.  A helyettes államtitkár hozzátette: természetesen továbbra is megrendelhetik ezt a szolgáltatást, de az elnyert támogatásból nem lehet erre költeni, értelmezhetetlen, hogy milyen állásfoglalást kér a képviselőasszony. Rámutatott: ahhoz, hogy a rendszer működhessen, az Európai Bizottságnak akkreditálnia kell azt, és ez sokkal több egy állásfoglalásnál.  "A szocialista politikus csütörtöki közleményével az átláthatatlan és a korrupció melegágyaként működő rendszer mellett kötelezte el magát" - mondta végezetül Csepreghy Nándor.



MTI 2014. január 16., csütörtök 17:40

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.