Természetesen a neve tetszett meg először, aztán az ilyesféle képei, hogy „elégettettem nagy fagyokban”. Az is megragadott, hogy nem Babits vagy Kosztolányi voltak rá legnagyobb hatással (lévén a Nyugat harmadik nemzedékének tagja és Baumgarten-jutalomban részesített lírikus), hanem Horatius és Berzsenyi Dániel. Az időközben Ausztriához „szakadt”, nagyon falunevű faluban, Gyepüfüzesen született 1907-ben. (A másfél ezres lélekszámú burgenlandi község - ahol magyar a polgármester - a felsőőri járásban található, németül Kohfidisch-nek hívják. Ez csak, mint érdekesség…)
Hetvenévesen halt meg Budapesten, a lakóház falán tábla őrzi emlékét. „Irodalmi családban” élt, költő volt az öccse is, Hajnal Gábor, a férje, Keszi Imre író, kritikus, s költő és kritikus volt az unokahúga, Kartal Zsuzsa. Szombathelyen érettségizett, majd Budapesten magántanításból élt, angolórákat adott.
Ő és Trencsényi-Waldapfel Imre hozta létre a Tóth Árpád Társaságot olyan kiválóságokkal, mint Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Devecseri Gábor, Szerb Antal, Cs. Szabó László. Kiváló műfordító is volt, kiadói lektor. Számos versét megzenésítették. Vészi Endre így emlékezett rá: „Egyik legmegbecsültebb és legszeretettebb kortársam. Költészetét és tevékeny emberszeretetét nem lehet szétválasztani. Egész életét a költészet sugallatában és szellemében élte.”
(es)
Hajnal Anna:
Töredék a szerelemről
Meghalnék én, de élek érted,
félek, hogy árva leszel, féltlek:
mint gyönge gyermekét az anyja
éjjel takaratlan nem hagyja,
úgy takargatlak életemmel
féltelek égő félelemmel.
Én fáradt volnék, s megyek, járok,
én türelmetlen lennék, s várok,
én gyáva volnék, s mégsem félek,
test voltam, s lettem érted lélek.
Látom az utcát magam nélkül,
ha mégis legyőzetem végül,
elhullok bénító bajokban,
elégettettem nagy fagyokban.
Új hozzászólás