Az LMP módosítaná az atomtörvényt

Budapest, 2014. január 5., vasárnap (MTI) - Az LMP az atomtörvény módosítását kezdeményezi, hogy a parlament hozzájárulásához kössék Magyarország atomkapacitásának bővítését - közölte az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s alelnöke vasárnap az MTI-vel.

 

    Szél Bernadett, a párt társelnöke azt írta, az LMP a törvény olyan irányú módosítását kezdeményezi, amely a bővítéssel kapcsolatban kötelezővé teszi a szakmai és az országgyűlési kontroll érvényesülését. Az Országgyűlésnek a hozzájárulást szerinte a gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatósági szempontok mérlegelését elvégző parlamenti szakbizottság javaslata alapján kell megadnia.  Az ellenzéki politikus szerint a kormány a szakmai nyilvánosság és a társadalom széles rétegeinek kizárásával, a fenntarthatósági szempontokat semmibe véve folytat előrehaladott tárgyalásokat a Paksi Atomerőmű bővítéséről, ami környezeti és gazdasági kockázatokkal járna, továbbá száz évre kényszerpályára helyezné a magyar energiastratégiát. Az ezermilliárd forintos nagyságrendű bővítés következtében szűkülne hazánk mozgástere is, Magyarország ismét kiszolgáltatottá, Oroszország hűbéresévé válhat - közölte az LMP társelnöke.


    Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a gazdasági és informatikai bizottság december 17-i ülése után - amelyen az ellenzék nem vett részt - az MTI-nek azt mondta: a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében. A két állam megállapodásának célja a Paksi Atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson. Lázár János elmondta, hogy Magyarországon az egyik legsúlyosabb kérdés az áram ára, amely hatással van a gazdaság versenyképességére.



MTI 2014. január 5., vasárnap 13:12
 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.