Az esélyt megkaptuk, a pontokat nem

Polyák László és Jaka Klobucar párharca  Fotó: MKOSZ

Hazai veresége után idegenbeli vesztes meccsel folytatta középszakaszbeli küzdelmeit a DEAC-Tungsram férfi kosálabdacsapata. Március végén hosszabbítás után győzött a Kecskemét az Oláh Gábor utcán, ezúttal hazai pályán négy negyed is elég volt Wittmann Krisztiánéknak a győzelemhez.

A fekete-fehérek hivatalos honlapján jelentették be, hogy az Oroszlány ellen elszenvedett sérülése miatt a center Tóth Ádám számára befejeződött a szezon. Így az egészségügyi problémák továbbra is folyamatosan sújtják az egyetemieket, akik számára a tabella jelenlegi képe nem biztató a szezon végére nézve. A laza és megengedő védekezést kihasználva a kecskemétieknek elegendő volt egyetlen negyed, hogy kétszámjegyű különbséget építsenek a vendég DEAC ellen: 28-18. Ám hiába a magabiztos előny, Ivan Askáék a második felvonásban visszatértek, és minden erejüket mozgósítva fogták vissza Jaka Klobucarék lendületét. Berényi Sándor legénységének ez olyannyira sikerült, hogy a félidő előtti hajrához érkezve egyenlített, majd a vezetést is megszerezte a Debreceni Egyetem alakulata, illetve némi showra is jutott erő, például Josh Hagins kilencméteres triplájánál. A vendéglátók mestere, Forray Gábor azonban következetesen használt időkéréseivel megtörte a cívisvárosiak játékritmusát, és a KTE a nagyszünetre ismét vezetett: 44-42.

A Debrecennek a fordulás után még egy fél negyeden át sikerült érdemben tartania magát, csatáznia az egyenlítésért. A szervezetten kosarazó hírös városiak az utolsó tízperc előtt már le szerették volna zárni a meccset, erre pedig alkalmuk is nyílt. Az ihletett dobóformával menetelő Kecskemét 73-60-ra vezetett a záró felvonás előtt. Visszaút már nem volt Polyák Lászlóék számára, csupán minimális zárkózásra futotta. A végeredmény magabiztos - mondhatnánk, papírforma - hazai győzelem: 90-82.

A bizonytalanul játszó fekete-fehérek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a "végelszámolást” illetően. A középszakasz ötcsapatos tabellájának utolsó előtti helyén állnak a hajdúságiak, ráadásul a sorsolás sem könnyíti meg a Berényi-alakulat helyzetét, a rájátszás egyre távolabbi célnak tűnik. A DEAC szombaton újra idegenbe, Szegedre látogat, a friss kupaezüstérmes Szedeák otthonába, majd szerdán fogadja a Nagyerdőn a Kaposvár gárdáját.

Barna Marci

DEAC: Thames 12/6, Valerio-Bodon -, Drenovac 17/3, Dzseletovics 6, ASKA 18 csere: HAGINS 15/9, Polyák 9/3, Kovács 2, Neuwirth 3/3.

Berényi Sándor: A fegyelmezettség hiánya volt a vereségünk fő oka. Jó taktikával indultunk neki a mai napnak, amit amikor megvalósítottunk, akkor szép futásokat tudtunk csinálni. Jól működött mind a két oldalt a játékunk, hiszen, amikor kellően agresszívak voltunk, akkor általában sikerült a lepattanót megszerezve jó ritmusban támadnunk, és amikor jól támadtuk a Kecskemét védekezésének gyenge pontjait, akkor pedig nagyon jó dobóhelyzeteink voltak.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.