Az emelt szintű magyar írásbeli érettségi témái

Budapest, 2014. május 5., hétfő (MTI) - Ady Endre A fehér lótuszok, Pilinszky János Egy arckép alá című művét, valamint egy Szakonyi Károly-részletet kaptak a vizsgázók az emelt szintű magyar írásbeli érettségin az eduline.hu információi szerint.

A portál információi szerint a nyelvi-műveltségi feladatsor Ady Endre A fehér lótuszok című művéhez kapcsolódott. A diákoknak többek között a fehér lótusz költői képet kellett értelmezniük, meg kellett magyarázniuk a műben szereplő kifejezéseket – például a mátka és a hajbókol szavakat -, francia szimbolista költőket kellett megnevezniük, illetve fel kellett ismerniük öt Ady-versrészletet.

Az emelt szintű magyar érettségi második része három feladatból áll. A diákoknak Pilinszky János Egy arckép alá című művét kellett elemezniük a megadott szempontok alapján, elsősorban a költemény retorikájára és stilisztikai jellemzőire koncentrálva.

A második feladat egy Szakonyi Károly-részlethez kapcsolódott. A diákoknak arról kellett írniuk, hogy a műnem választja-e a témát, vagy a téma a műnemet – melyik a meghatározóbb? Az érettségizőknek végül arról kellett egy vitaindítót írniuk, hogy kell-e foglalkozni az iskolákban a blogokkal, a Wikipediával és az ehhez hasonló közösségi tartalmakkal - írja az eduline.hu.

Az emelt szintű magyar írásbeli érettségi feladatainak megoldására 240 perc állt a diákok rendelkezésére.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.