A mai irodalomélvezésnek „trendi” élménye az újraolvasás, az újra-fölfedezés. Pedig lehet, hogy még föl sem fedeztünk valakit. Mondjuk Czóbel Minkát. Anarcspusztán született 1855-ben, 1947-ben halt meg ugyanott. A szimbolizmus első hazai képviselője volt, Ady Endre elődje. Beutazta Európát, a Sorbonne-on szerzett diplomát. A századfordulóra nemesi családja elszegényedett, az 1910-es évektől alig mozdult ki falujából, ez is hozzájárult ahhoz, hogy még életében elfeledték a századfordulós modern líra egyik megelőlegezőjét. Szinte anyanyelvi nívón beszélt angolul, németül és franciául, ő magyarította először Verlaine-t. Magyarról németre fordította Az ember tragédiáját, angolra Petőfi több költeményét.
(es)
Czóbel Minka:
Hollószárnyak
Egyedül, egyedül sötét rengetegben,
Fényes csillagos ég magasan felettem,
Az óriás bükk is, hogy fénylik, hogy ragyog,
Ága közt fennakadt, tündöklő csillagok.
Mostan belevegyül a nagy éjszakába
Örök elmúlásnak sűrű, fanyar átka:
Látom, hogy foszlik mindenről az élet,
Létre, öntudatra ugyan minek éled?
Ha csak azért úszik percekre napfényben,
Hogy letűnjék ismét örök sötétségben?
Ha csak a „faj” minden ezen a földtekén,
Mért él, mért szenved, mért létezik „egyén”?
Mért oh, mért ez élet, ha mégis halál van?
Csend! Hát tudjuk, mi fény van az elmúlásban?
Új hozzászólás