Az Együtt-PM aktivistái felmásztak a Sándor-palotára

Budapest, 2014. február 9., vasárnap (MTI) - Felmászott az Együtt-PM három aktivistája a Sándor-palota erkélyére vasárnap délelőtt, és paksi népszavazást követelő transzparenseket tettek ki.

 

    Az egyik transzparensen "Döntsön a nép! Népszavazást Paksról!", a másikon pedig "Miért féltek a népszavazástól?!" felirat olvasható.  Az aktivisták kiszedték foglalatukból az oromzaton elhelyezett nemzetiszínű és uniós lobogókat, és hangszórón azt mondták: azokat "zálogba" veszik, amíg Áder János köztársasági elnök nem küldi vissza a parlamentnek a paksi bővítésről szóló jogszabályt, illetve nem kezdeményez népszavazást az ügyben.

    A létrát, amelyen felmásztak, több társuk tartotta, a Honvéd Palotaőrség tagjai, amikor meglátták, hogy mit tesznek, megpróbálták megakadályozni őket, de addigra hárman már feljutottak. Ezt követően kimentek hozzájuk az erkélyre és többször felszólították őket, hogy fejezzék be akciójukat. Az aktivisták először a hangosbemondóba mondták el tiltakozó mondataikat, majd ketten kiültek az erkély szélére, kezükben a zászlókkal. 

    A helyszínen ott van Szabó Rebeka, az Együtt-PM politikusa, aki hamarosan sajtótájékoztatót tart.
   

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.