Átláthatóvá kell tenni az önkormányzatok közbeszerzéseit

Budapest, 2014. augusztus 16., szombat (MTI) - Az LMP átláthatóvá tenné az önkormányzatok közbeszerzéseit, ezért a választás után a testületekbe kerülő képviselőik indítványozni fogják, hogy független monitorszervezetek működjenek közre a közbeszerzési eljárások lebonyolításában, a pályázatok kiírásától egészen a döntésekig.

Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, elejét kell venni a korrupciós kockázatoknak az önkormányzatok működésében.

Idézte a Korrupciókutató Központ Budapest törvényességi és átláthatósági vizsgálatát, amely szerint a magyar városok önkormányzataira - honlapjukra feltöltött információk alapján - néhány kivételtől eltekintve inkább az átláthatatatlanság, az elzárkózás, az információk eltitkolása jellemző, nem pedig a nyitottság és az elszámoltathatóság.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.