„Április 4-ről szóljon az ének…” – bömbölt a lármafákból (villanyoszlopokra szerelt hangszórók) évtizedeken keresztül a tavasz e napját dicsőítő mozgalmi nóta, gyerekszájra hangszerelve. Az „átkosnak” nevezett előző rendszerben piros betűs ünnepként telt el április 4-e. Az ünnepi nagygyűlések szónokai tele torokból zengték: 1945. április 4-én a dicső Vöröshadsereg felszabadította hazánkat a nyilas és náci uralom alól.
E népi összeröffenéseken, melyeken a részvétel, fejvesztés terhe mellett, kötelező volt, lelkesnek tetsző tapsvihar tört ki. A tömeg megtanulta, ütemesen kell a tenyereket összeverni, minden marxista-leninista, sztálinista, brezsnyevista, no meg rákosista vagy kádárista lózungok hallatán. A tömegben klakkok (előtapsolók), akik egyben ügynökként is funkcionáltak, járőröztek, várva a szónok egy-egy semmitmondó bővített mondatának végét. Akkor erős, gyors, ütemesen ismétlődő nyomatékkal illették tenyereiket, a plebsz pedig szolgalelkűen, a szúrós szemű fekete kalaposoktól meglehetős félelemtől kényszerlelkesedve csatlakozott. A szónoki pulpituson a rétor úszott sikere örömében, joviálisan bágyadt integetéssel értékelte a nagyérdemű buzgalmát.
Amúgy április 4-e kapcsán minden hazugság volt. A felszabadulás inkább fel-szabad-dúlásként értékelhető. Tény, hogy az oroszok kiűzték hazánkból a németeket és nyilasokat, de milyen áron! Nők megbecstelenítése, malenkij robot, jóvátétel ürügyén az ország kirablása, a kommunista rendszer hazánkra erőszakolása – mind-mind Magyarország sérelmére elkövetett intézményesített bűntett.
A Vöröshadsereg április 4-ére nem űzte ki az ellenséget. 1945. április 4. Magyarország német csapatoktól való megtisztításának a Sztálin által kitűzött időpontja volt. A katonai terv szerint ennek Nemesmedvesnél kellett volna megtörténnie. A történelmi adatok szerint azonban ezt a határidőt nem tudták tartani, mivel több ponton erősebb ellenállásba ütköztek a vártnál. A késés végül több mint egy hetes volt, az utolsó német egységek április 13-án hagyták el az országot Pinkamindszentnél.
A magyarországi hadműveletek lassú térnyerése miatt türelmetlenné vált a generalisszimusz. Sztálint bőszítette, hogy hadserege egy olyan kis országot, mint Magyarország, közel hét hónapnyi harc után sem sikerült megtisztítani a németektől. Való igaz, a német-magyar haderő mindent megtett az oroszok megállítására, visszavetésére. Több nagy csata színhelyéül szolgált a magyar föld. 1944 októberében Debrecen környékén zajlott a II. világháború egyik legnagyobb páncéloscsatája. A főváros elfoglalása ötvenegy napjába került az oroszoknak, közben két felmentési, és egy kitörési kísérletet védtek ki. Az 1945. március közepén indított „Tavaszi ébredés” hadművelet célja a szovjet erők visszavonulásra kényszerítése, kijutás a Dunához és a főváros visszafoglalása volt. Hitler Magyarországon szándékozta megvédeni a Reichet (a III. Birodalmat). Ennek érdekében – főleg – a nyugati front rovására, a legjobban felszerelt hadosztályokat, tartalékokat vetette be a magyarországi harcokban.
Sztálin a márciusi ellentámadás megállítása után szabta csapatai számára a rövid határidőt. Kilátásba helyezte, ha a hadsereg nem éri el a kitűzött célt, fejek hullhatnak. Ezért jelentette Malinovszkij marsall, a 2. ukrán front parancsnoka Magyarország április 4-ei felszabadítását. A magyar fronton harcoló orosz parancsnokok bíztak abban, hogy Moszkvából nem tűnik fel az a néhány négyzetkilométer magyar terület, melyen még németek és nyilasok állomásoztak. Ennek ellenére az eredeti katonai terv szerinti dátumra került az ünnepnap, és 1990-ig a magyar tankönyvekben is ez szerepelt.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás