Apák napja (avagy egy különös zászlós ünnep)

A karácsony, újév, húsvét mellett a finnek nagy becsben tartják nemcsak az anyák napját (május második vasárnapját), hanem az apák napját is (november második vasárnapja). Nem finn találmány, Amerikából ered. Megalapítója, kezdeményezője Sonora Smart Dodd, akinek apja háborús veteránként egyedül nevelte hat gyermekét. Az első Apák napjára 1910. június 5-én került volna sor, de szervezési nehézségek miatt, csak a következő vasárnap tartották meg.A katolikus egyház március 19-én, Szent József napján ünnepli az Apák napját. A legtöbb helyen világünnepként tartják számon. Nálunk miért nem?..., bár a feleségek szerint minden nap az apák ünnepelnek, amikor a haverokkal isznak valamelyik vendéglátóhelyen.A finneknél a legjelentéktelenebb ünnepek (finn természet ünnepe, apák napja) is zászlósak. Fellobogózzák a házakat, bezárják a boltokat. Finnország alig tette túl magát Halloween ünnepén, a boltok kirakataiban már a következő felirat virított: “November 10-én Apák napja miatt zárva”.Az ünnep nem járt nagy felhajtással. A férfiak nem vonultak csapatostól a kocsmába. Otthon, családi körben ünnepeltek. Ezen a napon is délután öt óráig tartott az ünnep, mivel ekkor vonják le a nemzeti zászlót (fehér alapon kék kereszt). Ezen a napon nem csak a finn zászlók lengedeztek, hanem más nemzetek konzulátusain hazájuk lobogói is.(Magyarországon június harmadik vasárnapja az Apák napja.)                                                                                 Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.