Angyalföldi diadal

Debreceni gólöröm  Fotó: dvsc.hu

Remek játékkal aratott magabiztos győzelmet a DVSC a sereghajtó Vasas otthonában.

Hogy mekkora tétje volt a találkozónak, azt mi sem mutatja jobban, minthogy a mérkőzést megelőzően mindösszesen két egység választotta el egymástól a csapatokat a tabellán, így a Loki kimondottan kellemetlen helyzetben találhatta volna magát, ha nem nyer, mi több, még ki is kap az újonc vendégeként. Blagojevic mester azonban összerázta a társaságot, akik a kecskeméti bajnokin mutatott küzdőszellemet ezúttal közönségszórakoztató és eredményes játékkal elegyítették.

Az első percek óvatos, megfontolt iramát Dzsudzsák Balázs törte meg a 10. percben, és bizony ezen a ponton mindenképp érdemes elidőznünk egy-két gondolat erejéig. A jelenet a világ bármely futballstadionjában jól festett volna, hisz a cívisvárosi kapitány 25 méterről tekert tűpontos, nem mellesleg elemi erejű szabadrúgást Jova Levente kapujának bal felső sarkába, hogy aztán következzen az ünneplés a lelkes vendégtáborral.

Gólja után is szellemesen és ügyesen játszott össze társaival, a lendületéből semmit sem veszítő Vasutas pedig pár perccel később meg is duplázta előnyét: az oldalvonal mentén megiramodó Ferenczi János kifogástalan ütemű beadását Szécsi Márk mintaszerűen bólintotta a fővárosiak hálójába, ami pedig innentől következett, túlzás nélkül az örömjáték kategóriájába sorolható piros-fehér részről. Dorian Babunski a harmadik találatot is megszerezte övéinek: egy sarokrúgás után lecsorgó labdát juttatott a hálóba, így a lényegi kérdések már az első felvonást követően tisztázódtak.

Gyökeres változást a térfélcsere sem hozott. A Loki összességében gond nélkül állította meg a kétségbeesett angyalföldi rohamokat, a vendégtábor pedig eksztázisban, olykor a Für Elise dallamaira költött nótával buzdította a kedvenceket, és már jóval a lefújás előtt nyugtázhatta a rendkívül értékes három pont megszerzését. Bárány Donát lövésénél azért még reményteljesen lendültek a karok, hátha nő a különbség, ám végül az első félidő eredménye kerülhetett a jegyzőkönyvekbe.

Fontos sikerével a DVSC megszilárdította helyét a középmezőnyben, négy, illetve öt pontra növelve előnyét a kiesőhelyen tanyázó fővárosi alakulatokkal szemben, s bizakodva várhatja a hétközi fordulót.  

Tóth Sándor

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.