Amikor az autónak hűlt helyét találja

Lehet, hogy végig kellene plakátolni az érintett útszakaszt  Fotó: Molnár Zoltán

Számos városi rendezvény idején rendelnek el ideiglenes forgalmi-, és parkolási rendváltozást Debrecenben. Így történt ez az októberi Mihály napi vásár kapcsán is.

Ebben az időszakban az Egyetem sugárúton is tilos volt a parkolás, amelytől azt várták, hogy négy sávra osztódjon a forgalom. Érdekes momentum, hogy ebben az időszakban sem használják az ideiglenes sávokat, hiszen nem tudják az autósok, hogy azokon akkor tilos a parkolás és így a forgalom részére nyitottak azok is.

Ebben a témában keresett meg egyik olvasónk. Elmesélte, hogy október elején parkolt az Egyetem sugárúton, ahonnan az általa használt gépjárművet elszállíttatta a közterület felügyelet. Véleménye szerint indokolatlanul.

- Október 5-én pénteken reggel fél nyolc táján parkoltam az Egyetem sugárúton – kezdi a visszaemlékezést. - Nem is gondoltam, hogy probléma lehet belőle, hiszen az előző napon is ott parkoltam, illetve aznap reggel is parkolt már ott két gépjármű. Később a közterület felügyelet azt a tájékoztatást adta, hogy már szerdán kihelyezték a figyelmeztető táblákat, de a csütörtöki parkoláskor nem láttam egyet sem a helyszínen.

- Sehol nem látott táblát?

Pénteken reggel 7,30-kor nem volt kint egy tábla sem. A körforgalomnál sem és a parkolósáv végénél lévő utcánál sem. Ha nem látok tiltó táblát a parkoláskor, akkor miért büntetnek meg? Később a telephelyen dolgozó ügyintéző arra hivatkozott, hogy a DTV és a rádió is bemondta a megváltozott forgalmi rendről szóló hírt. De tőlem, vidéki lakostól miért várja el bárki is, hogy a debreceni televíziót vagy a rádiót hallgassam? Továbbá arra hivatkozott az úr, hogy a Zeneművészeti Kar kerítésére A5-ös méretben figyelmeztető papírok is ki voltak ragasztva. Október elején ott még javában eltakart mindent a növények lombja, illetve amikor kerestem az autómat, a helyszínen lévő fiatalember el is mondta, hogy azokat korábban leszaggatták onnan. Vidéki lakosként nem kell tudnom, hogy tiltó tábla hiányában hol szabad és hol tilos parkolni. Korábban konferencia résztvevők is jártak hasonló módon, akik a Dunántúlról, ill. Erdélyből érkeztek az egyetemre. Az is elgondolkodtató, hogy az egyetem területén sem helyeznek ki semmilyen tájékoztató plakátot annak ellenére, hogy az említett parkolót nagyrészt egyetemisták használják. Ellenben a VOLT Fesztivál plakátja jóval a fesztivál után is kint volt még….

- Munkáját befejezve az autójához indult, aminek hűlt helyét találta…

- Igen, egy piros tájékoztató volt felragasztva az autó helyére, és a helyszínen egy, a közterület felügyeletnél dolgozó fiatalember szólt, hogy elvitték a járművemet. Ő említette a leszakított papírokat is a kar kerítésénél. Nem gondolom azt, hogy a rendezvény előtti napon 13 órakor ki kell üríteni a területet. Miért nem lehet megvárni a munkaidő végét? Ráadásul elolvasva a tájékoztatót kiderült, hogy ha vissza akarom kapni az autót, ki kell jutnom a Vágóhíd utcára. Taxival vagy tömegközlekedéssel. Utóbbit persze csak akkor, ha tudja az ember, hogy milyen járatok közlekednek arra.

- A közterület-felügyelet telephelyén miről tájékoztatták?

- Több érdekes dolog is történt. Egyrészt az autó nem az én nevemen, hanem egy közvetlen hozzátartozóm nevén van, és mégis egy szóra megkaptam azt. Sem meghatalmazás sem bármiféle igazolás nem kellett arról, hogy jogom van az autót átvenni.

Kértem az ügyintézőtől, hogy bizonyítsa nekem, hogy kint volt a tiltó tábla, továbbá, hogy hogyan állapítják meg a 20 ezer forintos szállítási és a napi 1200 forintos tárolási díjat. (A gépjármú elszállításnak és tárolásnak költségét az 55/2009. (X. 16.) IRM rendelet határozza meg – a szerző.)

Egyik kérdésre sem kaptam reális választ. Közölte az úr, hogy panasz esetén a Bem téri irodát kereshetem föl, ám az akkorra már zárva volt. Nem firtattam tovább a kérdést, hanem kifizettem a szállítási díjat és a fél órás tárolásért az egész napos díjat.

Ezt követően közölte velem az ügyintéző, hogy a fenti költségeken kívül még rendőrségi feljelentésre is sor kerül, aminek a végén akár 300 ezer forintig terjedő bírság és féléves priusz kaphatok. Számomra érdekes hogy egy álló autóval nem veszélyeztetek emberi életet és ilyen szankciókkal élhetnek velem szemben, míg, ha áthajtanék a piros jelzésen, lényegesen kevesebb büntetésre számíthatnék.

- Ezt követően hazaindult és várta a rendőrségi levelet. Mikor érkezett meg az értesítés?

- A tájékoztatás szerint 8 munkanapon belül kell megérkeznie. Ez két hétbe telt esetemben. A levelet nem saját kézbe postázták, hanem aláírással bárki átvehette. Az értesítésben szerepel, hogy a gépjármű tulajdonosa 8 napon (nem munkanapon) belül tehet írásos nyilatkozatot az ügyben. Kérdem én, ha nem vagyok otthon és valamelyik hozzátartozóm veszi át és nem jut el hozzám idejében, akkor a nyilatkozattételi lehetőségtől is elesek? Mindezt azért, mert nem saját kézbe postázzák.

- Említette, hogy nem csak ön jár így aznap.

- Igen, rajtam kívül még több személy is így járt. Ők is reggel parkoltak oda utánam. Amikor én parkoltam, már előttem is állt ott egy autó, tehát nem történhetett az, hogy csak én nem vettem észre a tiltó táblát.

Felmerülhet a kérdés, hogy szabályos volt-e a gépjárművek elszállítása ebben az esetben, úgy hogy a parkolást tiltó táblák nem voltak kihelyezve a parkolósáv egyik oldalán sem. Az interjú során, a helyszínen még látható volt a kerítésre felragasztott papírok nyoma, amit annak ott maradása esetén is nehézkes lett volna észrevenni a növényzet miatt.

A témában a debreceni közterület felügyeletet is megkerestük, ahonnan azt a tájékoztatást adták, hogy „az ideiglenes forgalmi rend alapján 2018. október 04-én 18:00 órától – 2018. október 08-án 05:00 óráig az Egyetem sugárúton az Egyetem tértől a Füredi útig megállni és várakozni tilos volt érvényben, illetve a forgalmi útvonal 2 X 2 sávban került kijelölésre.

Az ideiglenes forgalmi rend változása miatt 2018. október 04-én az adott útszakaszra „Megállni tilos” közúti közlekedési jelzőtábla került kihelyezésre. A jelzőtábla alatt az útpadkán történő megállási tilalomra utaló kiegészítő tábla, illetve elszállítást jelző kiegészítő tábla került elhelyezésre.”

Molnár Zoltán

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.