Adócsalási vád - Az LMP "kvázi" bizottságot hozna létre

Budapest, 2014. február 2., vasárnap (MTI) - "Kvázi" bizottságot hozna létre az LMP-s Vágó Gábor a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) kapcsolatos adócsalási ügyben - közölte a képviselő vasárnap Budapesten.

 

    Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a bizottság rendelkezne mindazokkal a jogosítványokkal, amelyekkel egy vizsgálóbizottság. A parlament december döntött ugyan egy vizsgálóbizottság felállításáról, de tevékenységének korlátaival az ellenzék nem értett egyet. Hozzáfűzte: jogi formában ez a bizottság nem jöhet létre, de országgyűlési képviselők titoktartásra hivatkozva meghallgathatják az érintetteket, és reményei szerint olyan adatokra, folyamatokra is fény derülhet, amelyek a NAV tevékenységével kapcsolatosak. Ha évek óta milliárdos adócsalás folyik, akkor a NAV-nak sokkal erősebben kellene fellépnie - fűzte hozzá.

    Vágó Gábor közlése szerint a hétfői plenáris ülésen jelenti be, hogy a bizottság megalakításához meghívót küld minden parlamenti frakcióvezetőnek, és reméli, még a jelenlegi parlamenti ciklusban meg tudják oldani az ügyet. Kérdésre válaszolva elmondta, ugyanolyan szabályok vonatkoznának a bizottságra, mint egy "hagyományos" vizsgálóbizottságra. A képviselő azt várja, hogy nyilvánvalóvá válik, hol kell a rendszerbe beavatkozni és miként lehetne az ügyet megoldani. Jelezte: ez az utolsó kezdeményezése a politikai osztály felé az ügy megoldása érdekében, mivel eddigi tevékenysége nem volt célra vezető. Hozzátette: ha ezzel sem ér célt, akkor az állampolgárokhoz fog fordulni. Vágó Gábor hangsúlyozta: évente minden adófizetőnek 250 ezer forintjába kerülnek az adócsalások, eközben pedig a politikai osztály szőnyeg alá akarja söpörni az ügyet.

    Horváth András, a NAV volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt állította, nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amelyhez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

     Az Országgyűlés tavaly december 17-én döntött arról, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása után kezdhet működni az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely az adóhatóság kiemelt adózókkal kapcsolatos, 2002 és 2013 közötti gyakorlatát tárná fel. A vizsgálóbizottság létrehozását az LMP és a független Ángyán József indítványozta.  A felállításához szükséges 78 aláírás az LMP- és az MSZP-frakció tagjaitól, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért politikusaitól, valamint más független képviselőktől gyűlt össze.

   A Fidesz-KDNP azzal a módosítással támogatta a vizsgálóbizottság létrehozását, hogy a hivatkozott eljárás eredménnyel lezáruljon. Az ellenzéki pártok azonban nem támogatták ezt a változtatást, így a vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló döntésnél nem nyomtak gombot.

    Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, valamint Ángyán József két héttel ezelőtt jelentette be: alkotmányjogi panaszt terjesztenek elő az Alkotmánybíróságon, mert szerintük a Fidesz "meghackelte" a NAV ügyeit áttekintő vizsgálóbizottság felállítását.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.