A debreceni irodalom egyik legkülönlegesebb és legismertebb szerzőjének, Szabó Magdának az Abigélje meglepően sokoldalú hasonlóságot mutat napjaink bizonytalan, sejtelmes, a maga nemében mégis színes perceivel. A szereplők akár a ma hősei is lehetnének, no, persze, nem regénybeli valójukban.
Bevallom, egyik kedvenc művem az Abigél. A filmváltozat lenyűgöző szereplőgárdája pedig még hatalmasabbra fokozza az élményt, Básti Lajos, azaz Torma igazgató úr óvó szigorától kezdve, a végtelenül jóságos Garas Dezső Kőnig tanár urán át, Vitay Georgina megmosolyogtató könnyelműségéig és a Matula embert próbáló, mégis feledhetetlen rítusaiig. Abigél...hát, igen. A csodatévő szobor és annak szelleme pedig végigjárja velünk a háborútól sebzett napok történetét, pedig gyakorlatilag nincs is ott. Legalábbis úgy tűnik. Pedig az üresnek látszó szobában is ott lakozik, Horn Mici házában, a kijárási tilalom idején. Bizony, kijárási tilalom. Milyen ismerősen cseng ez a fogalom. Nincs szükség elsötétítésre, nem fenyeget bombatámadás, sem megszállás. Mégis félünk. Valamitől, amitől lehet, hogy jobban tartunk, mint kellene, azért, mert valamelyest túlmutat az emberi érzékelés és józan tudat határán. Ami mögé nem látunk bele és akaratlanul is átvesszük a rettegést, amit belénk akar táplálni. Épp úgy, ahogy azt tette volna Kuncz Feri is a naiv Vitayval, hogy elcsábítsa Árkodról. Majdnem sikerült, ám a lányt, a bájos Szerencsi Éva által megtestesített pesti növendéket nem engedte el a hagyományaihoz hűen ragaszkodó, eleinte rideg, majd családként szerető és féltő közösség. És persze az „őrangyal” Abigél. Nem ismerte őt sem Kis Mari, sem Bánki, sem Murai, de még Zsuzsanna testvér sem. Csak hittek benne és sejtették az ő tökéletes bölcsességét, s a képességet, hogy az a sosem látott személy képes a reménytelenségből biztonságot szülni „...és amerre lép, ott elfelejtenek sírni a Matulában.”
Nyilvánvaló, persze, összehasonlíthatatlan, mit érzett akkor a fiatal diák a háború idején és miképp gondolkodik a huszonegyedik század megállíthatatlan folyamában. Az idők változtak, értékrendek követték egymást, vezetők, rezsimek, pártok, világnézetek, divatok cseréltek trónt. Azonban minden kornak megvolt és a mai napig megvan a maga ösvénye, amely azon a bizonyos mindenkori Abigélen át vezet ki a sötétből.
Vajon mikor érkezik meg a mi Abigélünk...?
Barna Marci
Új hozzászólás